Ádám Judit
dietetikus, perinatális szaktanácsadó
2011-ben végeztem dietetikusként a Semmelweis Egyetemen. Tanulmányaim közben kezdtem el foglalkozni a gyermekek étrendjével, és lehetőségem adódott ösztöndíjasként tanulni az Amsterdami Egyetemen és egy alapítványnál a gyermekek egészségét célzó projektben dolgozni, szintén Hollandiában. Budapesti kórházakon kívül egy speciális étkeztetést biztosító óvodában is voltam dietetikus gyakornok.
2012-2019 között dolgoztam dietetikusként a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikáján, nefrológia, diabetológia, obezitológia és endokrinológia területen, majd saját gyermekeim születése indított el a perinatális tudományok irányába.
2016-2019 között elvégeztem az ELTE-PPK Perinatális szaktanácsadó képzését, és azóta a családtervezéstől a szülésfelkészítésen át a csecsemőkori táplálkozási zavarokig sok témával foglalkozom.
2018 óta szabadúszó dietetikusként sokféle területen dolgozom.
2020-2023 között a Semmelweis Egyetem és a MATE közös képzésén szereztem mesterdiplomát, mint táplálkozástudományi szakember.
Rendszeres előadója és résztvevője vagyok hazai és nemzetközi szakmai konferenciáknak.
Szemléletem
Hiszek benne, hogy minden nő ösztönösen tudja, mi a jó neki és a gyermekének. Tanácsadásaimon az a legfontosabb célom, hogy ehhez a már meglévő ősi tudáshoz egy tudományos alapot, szakmailag korrekt információkat és lelki támogatást is nyújtsak, visszaadva ezzel önbizalmadat és kompetenciádat.
Szakterületeim
- Egészséges táplálkozás – betegség megelőzés
- Csecsemőtáplálás, gyermekkori táplálkozás
- Fogantatást elősegítő étrend, várandósság és szoptatás alatti táplálkozás
- Táplálékallergiák és intoleranciák
- Csecsemő- és kisgyermekkori táplálási és étkezési zavarok
- Túlsúly, elhízás kezelése
- Anyagcsere betegségek (pl. cukorbetegség, köszvény)
- Hormonháztartást érintő betegségek, autoimmun betegségek
- Perinatális szaktanácsadás
- Növényi alapú étrendek, vegán és vegetáriánus táplálkozás
Tagja vagyok a következő szakmai szervezeteknek
Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara
Munkahelyeim
2026- jelenleg is – Oxygen Medical Magánorvosi Központ, Budapest
2024- jelenleg is – Peonia Egészségközpont, Budapest
2022- jelenleg is – V23 Magánklinika, Budapest
2020-2022 Debreceni Egyetem Metagenomikai Intézet, Debrecen
2018- jelenleg is – vállalkozó dietetikus
2012-2019 Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika, Budapest
2011 Talent in Opleiding Alapítvány – Almere, Hollandia
2009-2010 Dalos Óvoda – Budapest
Főbb képzések
- 2020-2023 Táplálkozástudományi mesterképzés MSc (Semmelweis Egyetem-Szent István Egyetem)
- 2019-2020 Szuggesztiók alkalmazása a szomatikus orvoslásban (Magyar Hipnózis Egyesület és Semmelweis Egyetem – AITK)
- 2016-2019 Perinatális szaktanácsadó (szakirányú továbbképzés, kitüntetéses diploma) ELTE-PPK, Budapest
- 2011 Health & Active LifeStyle (Minor) Hogeschool van Amsterdam, Hollandia
- 2006-2011 Dietetikus (BSc, kiváló minősítés) Semmelweis Egyetem – ETK, Budapest
